Ma 69 éve, 1943-ban a doni frontszakasz legnagyobb és legveszélyesebb szovjet beékelődésénél, az urivi hídfőnél a technikai és személyi fölényben lévő Vörös Hadsereg áttörte a számottevő páncélos és páncélelhárító fegyverekkel nem rendelkező, vontatóeszköz hiányában mozgásképtelen tüzérségű, részben felváltás alatti 2. Magyar Hadsereg arcvonalát.

A február 8-ig tartó téli hadműveletek során a hiányos fegyverzettel, felszereléssel és téli ruházattal rendelkező magyar csapatok erőn felüli helytállást tanúsítottak a harcok és a visszavonulás alatt.
Megakadályozták, hogy a szovjet hadsereg egy lényegesen nagyobb méretű katlancsatába kényszerítse bele és megsemmisítse a Don menti arcvonalat védő magyar, német és olasz seregtesteket.
A 2. Magyar Hadsereg veszteségei hatalmasak voltak, elveszett mintegy 100-120 ezer ember.

Az elesettek és fogságba esettek pontos számát megállapítani nem lehet, azonban a szovjet csapatok harcmódja miatt a foglyok száma aránylag csekély volt, és ezek nagy részének sorsáról sem sokat tudunk.
A rendszerváltás előtt nemigen lehetett megemlékezni a katonákról, akik, mint a németekkel szövetséges haderő tagjai, a Szovjetunió ellen harcoltak. Napjainkban január 12. a 2. Magyar Hadsereg emléknapja.
Dicsőség a hősöknek!


(Hadtörténeti blog nyomán)

Nekem négy nagybátyám harcolt ott. Egy eltűnt, egy megsebesült. Van mintegy két méter hosszú nemzetiszínű szalagom ami megjárta a Don-kanyart és visszakerült.

Miután, holnap nem igen kerülök gép közelbe napközbe, ezért most írom ki:

Kitörés Budáról, 1945 február 11.

1945 február 11-én a szovjet csapatok által bekerített, katlanba zárt magyar és német csapatok Budán, a királyi vár területén gyülekeztek. A megadás és hadifogság helyett a KITÖRÉST választották a szovjet csapatok halálos gyűrűjéből. Mint ismeretes, az Olasz fasoron (ma Szilágyi Erzsébet) keresztül tervezték a kitörést, melynek előkészítéséről és időpontjáról a szovjetnek \'biztos\' értesülései voltak. Hogy kik voltak az árulók azt a mai napig sem tudjuk. Valószínű, hogy azok is ott estek el az ádáz küzdelemben. 53 napig folyt a harc Budapest
bevételéért.

Malinovszkij marsall túlnyomórészt színtiszta szovjet csapatokkal ostromolt. Minden dicsőséget magának követelt. Ezért román csapatok nem vettek részt az ostromban. Budapestet 70 000 katona védte, azaz 37 000 magyar és 33 000 német katona. A Kitörés, amely 20.00 órakor kezdődött vérbe fulladt. A várakozó szovjet egységek borzalmas vérfürdőt rendeztek. 1945 február 11-én és azután, mindössze 785 katonának sikerült elérnie Zsámbék-Mány környékén a saját vonalakat. 740 német és 45 magyar katona.

Ezekben a sorokban csupán megemlékezünk azokról a drámai napokról, amikor - 61 évvel ezelőtt - lángokban állt Budapest. A védők bátran, vitézül harcoltak, jóllehet voltak olyanok is, akik megszöktek sőt, átmentek az ellenséghez. A szovjet egységeknek minden tégláért meg kellett küzdeniük, mialatt óriási
veszteségeket szenvedtek.

Amikor már kilátástalan volt a menekülés vagy a további harc, sokan az öngyilkosságot választották szovjet hadifogság helyett. Különösen vonatkozott ez a német főtisztekre. Az ostrom alatt, főleg annak utolsó szakaszában, Budapest lakossága éhezett és vízellátás hiányában szenvedett. A nélkülözések minden formájában osztozott úgy a lakosság, mint a védő alakulatok. Az óvóhelyek és a pincék nyújtották a legfőbb menedéket a polgári lakosságnak, ahol összezsúfolódva legalább a hideg ellen tudtak valahogyan védekezni.

Külön fejezet illeti a sebesülteket - a civileket és katonákat egyaránt - akik a rögtönözött kórházakban egymás hegyén hátán feküdtek. Ezrével haltak meg átélve a borzalmak borzalmát.

Az ádáz és könyörtelen küzdelemben a sokszoros túlerővel támadó szovjet csapatok, bőven ellátva élelemmel és hadianyaggal, 1945 február első felében felmorzsolták a védők ellenállását. Az utóbbiak már semmiféle ellátást sem kaptak. Lőszerből és hadianyag híján kényszerültek a kitörésre, mert megadni nem akarták
magukat.

Mindenki tisztában volt azzal, hogy a Szövetségesek - 1943 januárjában - Casablankában, \'FÖLTÉTEL NÉLKÜLI KAPITULÁCIÓBAN\' határozták meg a háború
befejezését. Ezen nyilatkozat, melynek szerzői Churchill és Roosvelt voltak, legalább egy évvel meghosszabította a háborút. E deklarációhoz a szovjet is csatlakozott.

A budapesti katlancsatának egyik fejezetéhez tartozik a \'HADAPRÓD ISKOLÁSOK\' részvétele a harcokban. Mindannyian önként jelentkezők voltak. Legtöbbjük, 14-18 évesek, kisebb csoportokban, honvéd alakulatokhoz voltak beosztva. Sokan közülük hősi halált haltak.

Aztán az EGYETEMI ROHAMZÁSZLÓALJ is kivette részét a védelmi harcokban. Hősies kiállásukat még a szovjet is elismerte.

A budapesti harcok részletei ma már köztudottak. Számos könyv örökíti meg az eseményeket. E rövid emlékeztetőben mindössze tisztelegni óhajtunk azok előtt, akik hősi halált haltak s azok előtt, akik átélték az ostromot, mint katonák. Ma már \'öreg harcosok\' de ismét gyülekeznek majd a várban február 11-én.

Nem \'kitörni\' készülnek, mint 61 évvel ezelőtt, hanem átadni az utókornak a \'kardot\', amelyet forgatva 53 napig - becsülettel és vitézül - harcoltak Budapest védelmében.

Malinovszkij seregei 1945 február 13-án minden további ellenállást leküzdöttek. A \'Duna Gyöngye\', BUDAPEST, meggyötörve, megalázva feküdt a győztes hódítók lábai előtt ! A Szabadság téren emelt szovjet obeliszk, vörös csillagja arannyal átfestve, nemcsak Budapest, hanem egész Magyarország leigázását jelképezi, 1945-től - 1991-ig, amikor elhagyták az országot.

Azóta eltelt 16 esztendő több, mint feljogosítás arra, hogy helyébe rakjuk le a MAGYAR NEMZETI FÜGGETLENSÉG SZOBRÁNAK ALAPKÖVÉT.

Mellesleg tegnap/ma megtörtént a kitörés emléktúra. Ezt mindenkinek át kell élnie egyszer. Éjszakai menet, kb mindenki német/magyar egyenruhába, eszméletlen kilátás, ahol látod a tömött sorokban közlekedő megemlékezők lámpáit. Gyakorlatilag fényárban úszik a Budai hegység. Sok jó arc, és jó kedv. Méltóbban meg se lehetne emlékezni. Jövőre újra, és mindig újra jövőre is.

Valamiért ez kimarad a hírekből:<br><br>Szerkesztette: Magyarharcos, Időpont: 2012-02-14 19:08

A kép rejtve van vendégek elől, jelentkezz be vagy regisztrálj a megtekintéshez.

A kép rejtve van vendégek elől, jelentkezz be vagy regisztrálj a megtekintéshez.

Ellenben ma március 15 van. Éljenek mindazok, akik ekkor csináltak bármit is a haza ügyéért, azon a réges-régi napon.

Egyetértek! Valamint jó lett az újítás! Gratulálok a csapatnak!

A következő verssel emlékezzünk a mai évfordulóra.

Juhász Gyula: Trianon

Nem kell beszélni róla sohasem,
De mindig, mindig gondoljunk reá.

Mert nem lehet feledni, nem, soha,
Amíg magyar lesz és emlékezet,
Jog és igazság, becsület, remény,
Hogy volt nekünk egy országunk e földön,
Melyet magyar erő szerzett vitézül,
S magyar szív és ész tartott meg bizony.
Egy ezer évnek vére, könnye és
Verejtékes munkája adta meg
Szent jussunkat e drága hagyatékhoz.

És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt a kedves Pozsony,
Hol királyokat koronáztak egykor,
S a legnagyobb magyar hirdette hévvel,
Nem volt, de lesz még egyszer Magyarország!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt legszebb koszorúja
Európának, a Kárpátok éke,
És mienk volt a legszebb kék szalag,
Az Adriának gyöngyös pártadísze!
És nem lehet feledni, nem, soha,
Hogy a mienk volt Nagybánya, ahol
Ferenczy festett, mestereknek álma
Napfényes műveken föltündökölt,
S egész világra árasztott derűt.
És nem lehet feledni, nem soha,
Hogy Váradon egy Ady énekelt,
És holnapot hirdettek magyarok.
És nem lehet feledni, nem, soha
A bölcsőket és sírokat nekünk,
Magyar bölcsőket, magyar sírokat,
Dicsőség és gyász örök fészkeit.
Mert ki feledné, hogy Verecke útján
Jött e hazába a honfoglaló nép,
És ki feledné, hogy erdélyi síkon
Tűnt a dicsőség nem múló egébe
Az ifjú és szabad Petőfi Sándor!
Ő egymaga a diadalmas élet,
Út és igazság csillaga nekünk,
Ha őt fogod követni gyászban, árnyban,
Balsorsban és kétségben, ó, magyar,
A pokol kapuin is győzni fogsz,
S a földön föltalálod már a mennyet!
S tudnád feledni a szelíd Szalontát,
Hol Arany Jánost ringatá a dajka?
Mernéd feledni a kincses Kolozsvárt,
Hol Corvin Mátyást ringatá a bölcső,
Bírnád feledni Kassa szent halottját?
S lehet feledni az aradi őskert
Tizenhárom magasztos álmodóját,
Kik mind, mind várnak egy föltámadásra?

Trianon gyászos napján, magyarok,
Testvéreim, ti szerencsétlen, átkos,
Rossz csillagok alatt virrasztva járók,
Ó, nézzetek egymás szemébe nyíltan
S őszintén, s a nagy, nagy sír fölött
Ma fogjatok kezet, s esküdjetek
Némán, csupán a szív veréseivel
S a jövendő hitével egy nagy esküt,
Mely az örök életre kötelez,
A munkát és a küzdést hirdeti,
És elvisz a boldog föltámadásra.

Nem kell beszélni róla sohasem?
De mindig, mindig gondoljunk reá!