Képzeljétek el mi történt.
Kolléganőm, szomszédja egy 80 éves bácsi aki nagyon szereti a második világháborús dolgokat.
Aztán kolléganőm mondta, hogy van-e olyan könyvem amit nem féltek annyira, mert ez a bácsi nagyon szeret olvasgatni. Ha megtetszik neki valamilyen könyv akkor képes csak azért bebuszozni akár zalaegerszegre is, hogy megvegye. Szereti nézegetni a hirdetéseket, hogy hol vannak pl. akciók a könyvesboltokban.
Na, gondoltam a bácsit meglepem azzal, hogy kolléganőmmel elküldtem neki Norbi két könyvét, a Mo. és a Keleti hadszíntér és a Kard a pajzs mögöttöt.
A bácsi annyira rácuppant mint a huzat. Pénteken vitte el kolléganőm a könyvet neki kölcsön, a bácsi egész hétvégéán olvasott. De még hogy! Ő minden könyvet nagyon becsül, az ablak mellett a konyhaasztalon úgy olvas, hogy újságpapírt kiteríti és arra teszi a könyvet. Bármelyiket. Na aztán kolléganőm kérdezte hogy tetszik-e neki akönyv.
Hát a bácsi el volt ájulva. Mondta, hogy már látta ezeket a könyveket, de olyan drágák, hogy erre nemnagyon telik neki. De ezek nagyon jó könyvek és nagyon hitelesek és részletesek. Mivel a kertben nem tud dolgozni ilyenkor és a méhek is alszanak, most a bácsi egész nap szellemi \"Norbi Update-en\" van.
Kolléganőm meg elmesélte, hogy aki a könyveket írja, az engem ismer meg miegyéb. (Igaz csak neten keresztül.) A bácsi amúgy üzente kolléganőmön és rajtam keresztül Norbinak a következőt:
\"A Jóisten áldja meg az író urat, hogy ezeket a régi dolgokat nem hagyja feledésbe merülni és ilyen pontosan leírja mi volt akkor és hogyan, és további sok sikert kívánok további munkájához.\"
Na szóval ilyesmi...
Tök jó nem? Engem nagyon feldob ha valakinek örömet szerezhetek.