Értem. Köszi.
Ehhez mivel tudnék én hozzájárulni? Csocsózni nem tudok, tortát sütni még annyira sem.<br><br>Szerkesztette: Számvéber Norbert, Időpont: 2008-10-20 20:04

Mivel-mivel? Hát becses személyeddel! (Nem puncsolásból mondom.) A süti felelős meg úgyis én vagyok...
Figyi, Norbi, ha már így kérded, biztos vagyok benne, hogy találnák számodra megbizatást.

művésznő írta::


Tudom, tudom. Nyissam ki az ajtót, aztán zárjam be utánatok...

Ember, de rátapintottál!
Na, igazán, mesélhetnél nekünk a teadélutánjaidról meg sok minden másról is!

művésznő írta::


Ezek a \&quot;teadélutánok\&quot; havonta egyszer, szombaton kerülnek megrendezésre. Három részből állnak: vitaindító előadás, fórum és műhely-vita.
Az előadás felvezet egy-egy témát, a fórumrészben pedig megvitatjuk. A műhely-vita szekcióban speciális témákról, új könyvekről, képes-filmes élménybeszámolókról (külföldi múzeumok, lövészetek, stb.) esik szó.
Mindig 13 óra 30 perckor kezdünk és kb. 18.00-ig maradunk. Utána zárok.

Ezek melyik szombatok? Ropi? Sör? Süti?

Általában a hónap második felében valamelyik szombat. Mindenki azt eszik és iszik, amit hoz magával. Alkohol nyista.

Áááá ez csak egy idézet volt. Szövegkörnyezetben ilyeténképpen van:

Ropi, sör, süti
Az üdítő büdi a fridzsitől
Fagyi, nők, cigi
Jön az új dili a cityiből (...)

A lángos, a virsli, a véres hurka
Már két perc múlva a sonkás zsömle
A dodzsem, a citrom, a céllövölde
A lagzi drasztikus
Jézus vár, figyel a földre
Még terád vár és indul

Oké. így már értem.

Egy kis on-topic régebbről

John Keegan: A második világháború - avagy egy &amp;#8222;ideális kézikönyv&amp;#8221; margójára

Még 2003-ban kapkodó mohósággal emeltem le a könyvesbolt polcáról John Keegan újabb magyar nyelven megjelenő könyvét, és az árát nem is nézve, sietősen a kasszához léptem, fizettem (3800 Ft-ot), majd loholtam haza olvasni.
A kötet hátán található fülszöveg alapján &amp;#8222;ideális kézikönyv ez a vaskos kötet, amelyben a háború mint hadműveletek sora, mint államok bel- és külpolitikai akciója s mint társadalmak és gazdaságok életének hat éve egyaránt a helyére kerül&amp;#8221;.

S valóban: az Európa Könyvkiadó gondozásában megjelent mű 1031 számozott oldalt tartalmaz, tehát ugyancsak vaskosnak tekinthető; még akkor is, ha csupán zsebkönyv méretű. Belelapozva, majd tüzetesebben beleolvasva azonban kezdeti lelkesedésem gyorsan lelohadt. A könyv inkább az 1989-ig megjelent második világháborús angolszász szakirodalom kistükre, vegyítve Keegan sajátosan egyéni látásmódjával és valóban kiemelkedő eszmefuttatásaival, de nem igazán a téma &amp;#8222;ideális kézikönyve&amp;#8221; vagy használható hadtörténelmi szintézise.

A fülszöveg kezdő mondatával, miszerint &amp;#8222;Ránki György 1973-ban született műve óta nem jelent meg tudományos igényű kötet a második világháborúról&amp;#8221;, már csak mint gyakorló könyvolvasó (és mellékállásban hadtörténész) sem érhetek egyet. Feltételezem, hogy ez a megállapítás csupán a magyar könyvpiacra, és egy, a második világháború egészét tárgyaló munkára vonatkozhat. Jómagam azon is csodálkoztam, hogy forrásjegyzék helyett a neves szerző bibliográfia címén csupán egy válogatott ötvenes listát ad közre az angolul(!) olvasható művek közül. Ezek közül a legkorábbi 1953-ban, a &amp;#8222;legfrissebb&amp;#8221; pedig 1988-ban látott napvilágot. Természetesen egy 1989-ben kiadott műtől nem várható el, hogy 2003-ban is a mai állapotnak megfelelő, legfrissebb kutatási eredményeket tárja az olvasók elé. Egy kiadótól viszont talán igen, hogy megnézze, a XXI. század elején mit is kíván honosítani kis hazánk második világháborús kiadványokra még mindig oly fogékony olvasóközönsége számára.

Ugyanis a magyar állampolgár, ha kezébe vesz egy második világháborúról szóló könyvet, legkevesebb 20 másodperc múlva már a magyar vonatkozásokat keresgéli benne. Ám ez esetben inkább ne tegye! A könyvben, amely terjedelmi szempontból alapvetően arányosan tárgyalja a világháború hadszíntereinek eseményeit, az 1944-1945-ben kiemelt szerepet játszó magyarországi hadszíntérrel Keegan csupán a 861-862., illetve a 866-869. oldalon, illetve a 873. és 877-878. oldal egy-két odavetettnek tűnő mondatában foglalkozik. Ez már csak azért is furcsa, mert maga a szerző írja azt a mű 861. oldalán, hogy &amp;#8222;Magyarország ezzel szemben központi jelentőséggel bírt a Reich külső védvonalának tartásában&amp;#8221;.

A magyarországi harcok leírása (is) sajnos számos tárgyi tévedést tartalmaz. Például Keegan szerint Horthy &amp;#8222;magyar diktátor&amp;#8221; volt (861. old.), illetve 1944. októberében &amp;#8222;a német megszálló hadsereg &amp;#8211; három páncéloshadosztállyal megerősítve &amp;#8211; ellentámadást indított [a támadó szovjetek ellen] és feltartóztatta az előrenyomulást&amp;#8221; (862. old.) Azt a megjegyzést pedig, hogy 1944. október 29-én a Budapest felé támadó 2. Ukrán Front útját 12 német hadosztály állta volna el (867. old.), hasonlóképpen nem értem, mint azt, hogy a német 6. (SS-) páncéloshadsereg Balatontól keletre megindított ellentámadása miért indult volna meg 1945. február 15-én (869. old.) majd két nappal később ismét (877. old.). Az már 1989 előtt is köztudomású volt &amp;#8211; talán &amp;#8222;korunk egyik legjelentősebb hadtörténésze&amp;#8221;, ahogyan a fülszöveg méltatja a szerzőt, még nem értesült róla &amp;#8211; hogy az utolsó német ellentámadás valójában 1945. március 6-án vette kezdetét, s legalább három német hadsereg részei vettek benne részt. Ebben az összefüggésben sajnos nem kerülhető meg &amp;#8211; a szakmunkába nem illő &amp;#8222;tankozást&amp;#8221; leszámítva &amp;#8211; első osztályú munkát végző fordító, dr. Molnár György felelőssége sem, aki mindezeket megjegyzés nélkül hagyta.

Tágabb értelemben előbb is eszmélhettem volna, hiszen mit is várjon az ember fia egy olyan második világháborús könyvtől, amelynek &amp;#8211; tegyük hozzá angolszász &amp;#8211; szerzője a háborút jellemző páncélos-hadviselést a nyugati hadszíntér egy kivételszámba menő összecsapásán, a falaise-i katlanon keresztül próbálja bemutatni ahelyett, hogy a keleti arcvonalról vett volna ehhez példát, ahol ezerszámra adódott volna erre alkalmasabb (és sokkal jellemzőbb) összecsapás? Az már csak hab a tortán, hogy az erőddé nyilvánított városok belterületén vívott helységharcok közül a berlinit választotta (1945. április 22-május 2.) a jóval hosszabb budapesti (1945. január 1-február 13.) helyett.

A könyv alapvetően nyolc jól elkülöníthető részből áll. A világháború előzményei után (a lengyel hadjáratig és a szovjet-finn téli háborúig bezárólag) 108 oldalon olvashatunk a nyugati hadszíntér eseményeiről 1940-1943 között. A keleti hadszíntérrel 1941-1943 között 193 oldal foglalkozik, a Csendes-óceán térségével ugyanezen idő alatt pedig 113. Az 1943-1945 közötti (dél-)nyugati európai harcokat 234 oldalon ismerteti a szerző, míg a méreteiben és jelentőségében közel sem kisebb (sőt!) keleti hadszíntérét mindössze139 oldalon. A kötet végén 72 oldal tárgyalja a csendes-óceáni eseményeket 1943 és a háború vége között, majd következik a világháború utáni időkre való kitekintés. Fényképek nincsenek benne, térképek is alig.

A kötetet olvasva tovább szilárdult azon meggyőződésem, hogy átfogó hadtörténelmi munkát csupán egy jól koordinált munkaközösség készíthet el, hiszen egyetlen ember nem rendelkezhet minden részterületen a legalaposabb, és folyamatosan korszerűsített tudásanyaggal, még akár egyetlen világháború esetében sem.

Összességében e kötetet azoknak ajánlanám, akik már sok mindent elolvastak a témában, s így van összehasonlítási alapjuk, és újabb kutatási eredményeket összefoglaló kézikönyv helyett egy könnyen követhető, élvezetes olvasmányélményre vágynak.

Ezek után felmerült bennem a kérdés, hogy ma 2003-ban a kiadó vajon jó vásárt csináltatott-e velem, amikor a 30 éves, de a maga idejében helytálló keleti kétütemű járgányomat (Ránki György művét) 2003-ban ügyes marketinges trükkel lecseréltette egy 14 éves, erősen zörgő-csörgő nyugati kocsira (Keegan messze nem &amp;#8222;ideális kézikönyvére&amp;#8221;)?

Értékelésem: 3/5
Számvéber Norbert

A találkozóról való beszélgetést kérem az erre kijelölt témában folytatni


Kedves Norbi!
Egy biztos a legtöbben Kurt Rieder sorozatból olvasnak könyveket, attól függetlenül mennyire hiteles vagy nem. Ezenkívül nem igazán értem, hogy miért \&quot;oktatsz\&quot; ki minden más könyvet, azért mert van benne egy kis pontatlanság. Kitudja, lehet ha egy nálad is nagyobb szakértő nézné meg a te könyvedet, abban is ennyi hibát találna. Arról meg nem is beszélve, hogy azért a Kurt Rieder sorozat (illetve a Földi Pál - bár ez nekem se tetszik), jóval híresebbek azoknál a könyvíróknál, akiket felsoroltál, vagy akár a te könyveidnél.

Bocsi, hogy egy kicsit \&quot;csipkelődős\&quot; lett a hozzászólás, de így tudtam most csak kifejezni jól a véleményem.

Koszta ezzel most mondtál valamit...

Amúgy Norbi A Waffen SS Magyarországon c. könyvedet hol tudnám beszerezni?
(Igazából ezt a könyvedet próbáltam elsődlegesen beszerezni de sehol nem találtam és azután vettem meg egy másik általad kiadottat.)<br><br>Szerkesztette: Bazooka Joe, Időpont: 2008-10-21 16:49

Kedves Koszta!

Gondolom tudod, hogy mi az a recenzió. Oké, ezzel időt spóroltunk.
Szóval ez egy bevett műfaj, amelynek keretein belül egy, a témával foglalkozó szakember szakmailag megalapozott véleményt formál egy tudományos publikációról. Eközben felvillantja annak minden, az Olvasók számára fontos erényét és hátrányát. Ez nem \&quot;kioktatás\&quot;, hanem kritika. Ami nem mindig negatív. A blogomon pozitív kritikákat is olvashatsz.

Az én könyveimről is szoktak recenziót írni mások. (A recenzió nem összekeverendő a tudatlan fikázással!) Nincs miattuk szégyenkezni valóm. Tökéletes könyv nincs, és nem is lesz. Az enyémek sem azok. Viszont van egy jelentős különbség: az én publikációmat egy vagy több lektor nézi át megjelenés előtt. Az általam sűrűn kritizált szerzők lektort nem alkalmaznak. Így egyből a recenzióban kell szembesíteni őket a pontatlanságokkal, amiket egyébként jó esetben a nem publikus lektori jelentés már tárgyalt volna.

Bazooka Joe írta::


A Waffen-SS Magyarországon egy 2002-es kiadású könyv. Sajnos régen elfogyott.

koszta írta::


Ha majd egyszer itt a legtöbben nem Kurt Riedert fognak olvasni, akkor visszatérhetünk a második világháború hadtörténetének megvitatására.

Most komolyan: ha egy nem szakemberekből, csak olvasott és tájékozott hadtörténet-rajongó amatőrökből álló társaságban valaki Kurt Riederrel vagy Földi Pállal jön elő, minimum harsányan kinevetik, s még finom fogalmaztam.

Nem kell elfogadni, amit mondok. Felőlem aztán lehet \&quot;über alles Kurt Rieder\&quot;. Egészségére annak, aki olvassa. Minél többet olvas a témában, annál inkább erősödik a kontraszt.

Hogy van ez? Szakkönyveket nem illik lektorálni? Vagy nyilvánvalóvá tenni, hogy ez itten egy szakkönyv, komolyan lehet venni, ez meg itten irodalom, jó szórakozást!?