Kedves Norbi! Ne beszélj félre! Te is tudod, hogy a tinik lesajnálásáról, a velük kapcsolatban tett fanyalgó megjegyzésedről, meg Ailles keresetlen leöregezéséről beszéltem.
Nos, ami a tudományos pontosságot meg szakmaiságot illeti, hát abban tőled várnánk a legtöbbet, talán nem minden ok nélkül.
Nemrégiben olvastam egy cikket, ami a magyar történetírás és történelemismeret helyzetét vizsgálja. Engedd meg, hogy pár gondolatot megosszak belőle, úgy gondolom, tanulságos lehet!
A cikk főleg a magyar őstörténet feldolgozását vizsgálja, de megemlíti, hogy emellett a 20. század története a másik olyan terület, ahol a legnagyobb a káosz. (Ide tartozik a vh. is, ugyebár.) Ennek okait az író abban tárta fel, hogy míg a dilettánsok nagy lelkesedéssel terjesztik elméleteiket, az akadémikus, \"hivatalos\" történészek mindezt megvetéssel nézve ücsörögnek némán a maguk kis tudományos elefántcsonttornyukban. Az, hogy a történelem iránt érdeklődök nem kapnak korrekt információkat, nem jutnak valós ismeretekhez, nos ez nem az ő hibájuk... Továbbá, nem is a laikus feladata, hogy megkülönböztesse a valódi szakmonográfiát a fércmunkától, hiszen nincs is azon tudás birtokában, ami alapján ezt megtehetné. Azért szeretne róla olvasni!
Pozitív példának említette az író László Gyula professzort, akiben szerencsésen találkozott a szaktudás, a remek írói stílus és a
HAJLANDÓSÁG, hogy nagy számban írjon olvasmányos, ismeretterjesztő könyveket. (És még szépen is rajzolt.
) Nekem is van László Gyula könyvem, még kisgyerek koromban kaptam. Ma milyen könyvet adhatnék egy kisgyerek kezébe?
<br><br>Szerkesztette: művésznő, Időpont: 2009-01-30 12:47