cserpakszabi írta:
Hajcihő írta:
cserpakszabi írta:
Bazooka Joe írta:
Olvastam arról is, hogy Theodor Eicke, a „Totenkopf” SS-hadosztály sok katonáját elküldte ezekbe a táborokba, hogy lelkileg megedződjenek, ill. hozzászokjanak a brutalitáshoz.
Erről én is hallottam...Elképesztő, milyen lelki terheik lehettek azoknak az SS-tagoknak...
Olvastam ezekről pszichológiai kutatásokat. Az ok is nyilvánvaló; egészen egyszerűen az egész világ hülyén nézett ki a fejéből, hogy egy olyan magas kultúrájú, integránsan civilizált nemzet tagjai, mint a németek, hogyan voltak képesek ilyen embertelenségre.
Megállapítást nyert, hogy a Versailles-i békeszerződést követő erkölcsi és gazdasági trauma egyaránt erőteljesen hatott a kevésbé művelt, és alacsonyabb intelligenciájú, avagy egyéb okból rosszul szocializált emberekre, amelyet még kiemelkedően fel is erősített a nemzetiszocialista ideológia, így olyan gyűlöletet voltak képesek elültetni emberek százezreiben, ha nem millióiban, amely alkalmassá tette őket arra, hogy ezekre a feladatokra jelentkezzenek, ahol aztán meg is kapták a \"megfelelő\" továbbképzést, így a kultúra, mint máz végképp le is hullott róluk, és gyilkosokká váltak.
Igazságtalanság lenne azonban azt állítani, hogy kizárólag a nemzetiszocialista rendszer volt képes az emberek elaljasítására. A szovjet gulágok elállatiasodott őrei, és a kommunista rendszer militáns kiszolgálói hasonlóan aljaemberekké váltak, talán azzal a különbséggel, hogy a szovjet-orosz civilizáció rendszerében - amely mindig is az önkényuralomra alapozott, már Rettegett Iván óta, sőt azelőtt is - az emberi élet tiszteletének nem sok előképe volt, mi több, ma sincs.
Így aztán a gulágok, tisztogatások tízmillió meggyilkolt áldozata, a szovjet valóság \"természetes\" velejárója volt, éppen úgy, mint a frontkatonák mögött megjelenő megszálló csapataik kegyetlenkedése is.
Az emberi viselkedés elaljasítása, és elaljasodása azonban jelenleg is mindennapos gyakorlat, gondoljunk csak a távolkeleti, afrikai, karibi, Dél-Amerikai történésekre.
Ami a nacionalista ideológiákat ebben a tárgykörben különösen veszélyessé teszi, az az, hogy tudatosan felerősíti az emberekben óhatatlanul és atavisztikusan szunnyadó xenofóbiát.
Igazad van. Ezek szerint a magyarokban is el van ültetve a nagyfokú gyűlölet a trianoni békediktátum miatt?
Himmler azért azt észrevette a tisztogatások első éveiben, hogy embereire hat a gyilkosság terhe. Eért (is) fejlesztette ki a gázkamrás módszert.
Gyűlölet csak kevesekben van, ők a primitív személyiségszerkezetű emberek.
Ellenérzés, az igazságtalanság - jogos - érzése, sokakban.
Sajnos, a kommunista uralom agymosása okán, nem elegekben.
Sokak azt sem tudják, hogy Magyarország nem egy ekkora \"fecni\" volt, hanem egy - geográfiai határokkal - jól definiált állam, amely - milyen fura - a különböző nyelvű nemzetek - bár konfliktusokkal terhes, de létező, és egységes akaratot tükröző - konszenzusán (közmegegyezésén) alapult.
A Magyarországon belüli soknyelvűség, mondhatni, csak humoros konfliktusokhoz vezetett, még akkor is, ha - a kor lehetőségei és értelmezései okán - képviseletük nem volt kiegyensúlyozott. Ez a tendencia, azonban lassú (sajnos túl lassú) és pozitív változásokat mutatott.
A humorosságot az egyes népek megnevezései mutatták, azok nem voltak kirekesztő módon pejoratívak, pl. a németek \"svábok\", a ruszinok \"ruszinkák\", a szlovákok \"totocskák\", a szerbek \"rácok\" stb voltak, de még a románok \"szőröstalpú\" megnevezése sem volt pejoratív jelző, pusztán az általuk hordott - őket könnyen felismerhetővé tévő - szőrös bőrből készített bocskorra utalt.
A megbecsülés sokkal inkább volt jelen a különböző népesség megítélésében, hadd hivatkozzam pl. Rákóczi Ferenc oklevélben tett elismerésére, amely a ruszinokat méltán a \"gens fidelissima\" - \"leghűségesebb nemzet\" címmel tisztelte meg.
A Kárpát-medencén belüli - Szent Istváni értelemben, és a gyakorlatban is - soknyelvű nemzetállam olyan feltételeket szocializációs és civilizációs környezetet teremtett, amelyben sokkal több volt a az egy nemzethez tartozást erősítő - toleráns - elem, mint az egymást szétválasztó, a különállást markírozó.
A történelmi Magyarország - minden asszimilációs kényszer és törekvés nélkül - képes volt a nemzeti érzést erősíteni.
Ezt kezdte meg lerombolni a XIX. század egynyelvűségre törekvő \"nemzetállami\" nacionalizmusa, amely a trianoni békediktátumban kulminált, első helyen a francia politikai érdekek szolgálatában, de a Közép-Európai gazdasági erő és függetlenség visszaszorítását célzó angolszász törekvések hallgatólagos kiszolgálásával is.
Ezek a történések is alátámasztják, hogy - szemben az államalkotó Szent István-i bölcsességgel - az egynyelvű nemzetállami törekvéseket megalapozó nacionalizmusok, így a magyar is, pontosan ellenkező hatásúak, mint amire szánták őket, egy erős nemzeti öntudatú, gyarapodó állam létrehozására.
Magyarország - itt Közép-Európában - egyfajta pozitív előképe volt a ma formálódó (és sokkal rosszabb kiindulópontú) Európai Uniónak, mert konföderatív törekvések irányába mutatott, amelyet a mai utódállamok józan, és pragmatikus Duna-völgyi szövetségi államforma irányába kívánt szerveződni.
Sajnos a kor uralkodó eszméi ezzel ellentétesen hatottak, elősegítve térségünk elmaradását a nemzetközi élvonalból, egyfajta provincializmusba süllyesztve mind Magyarországot, mint az utódállami kényszeralakulatokat.
E kitérő után, amely talán segít az érzelmi összefüggések megértésében, megállapítható, hogy az így feltüzelt nacionalizmusok gyűlöleteket is eredményeztek, és a - nem azonos kiindulási pontú - utódállamok ezt erősítették is, konfliktusok teremtésében voltak érdekeltek.
Erre igencsak megalapozott példa a jelenlegi - tinédzserkorú - Szlovákia identitáskereső, ostoba nacionalizmusa.
A mi szélsősége(se)ink, pedig csak erősítik ezeket - az oktalan félelmeken alapuló - gyűlöletérzéseket.
Mindez azonban önmagában nem vezet olyan mértékű gyűlölethez, amely indokolttá tehetné, hogy emberek tevékeny részesei legyenek előre eltervezett tömeggyilkosságoknak.
Ahhoz már olyan mértékű téveszméssé válásra van szükség, amelyet a Reich nemzetiszocialista ideológiája generált, amely mindent és mindenkit alsóbbrendűnek minősített, aki, és amely nem volt \"árja\".
A szimpla xenofóbiák ugyanis pusztán az idegentől való - viszonylag enyhe - ellenérzéseket, az együvé tartozás ősi és atavisztikus formáját testesítik meg, míg a nacionalizmusok \"szocialista\" (itt népelvű) változatai, az adott nép kizárólagos fensőbbségét gondolják, és hirdetik, a kisebbségi komplexus és a dominancia érzetének együttes erősítésével.
Ez az eszköz alkalmas arra, hogy - kellő idomításon keresztül - még a természetes tiltakozó ösztönöket is kiirtsa az egyszerű személyiségszerkezetű emberekben. (Tévedés ne essék, akár hiperintelligens ember is lehet egyszerű, így könnyen torzuló személyiségszerkezetű.)
Himmler rájött arra, hogy viszonylag kicsi azoknak a létszáma, akik az emberirtást szemrebbenés és komolyabb pszichológiai zavar nélkül képesek végrehajtani, de akár csak végignézni is, és - a praktikus gazdasági és \"termelékenységi\" megfontolásokon túl - ez motiválta a halálgyárak, gázkamrák kialakításában.
Embereit eltávolította a közvetlen végrehajtás közeléből.
A nemzetiszocialista motiváció pedig elégséges eszköz volt ahhoz, hogy ugyanakkor - nagyobb, és már patologikus személyiségzavar nélkül - ezek a - leépített morálú emberek - képesek legyenek felügyelni a népirtást.<br><br>Szerkesztette: Hajcihő, Időpont: 2010-08-31 15:19