Egyetértek Ailles da Colonnal, vannak helyzetek amikor nincs idő meggondolni, mérlegelni a dolgokat. Dönteni kell, gyorsan. Utána meg lehet szomorkodni, hogy így tettünk, de inkább meg kell próbálni valahogy helyre hozni a hibát. Persze, ez egy háborúnál egy katasztrófális verség után igencsak nehéz.

A háború szerintem egy egészen más dolog.Ott kevés olyan helyzet van amikor van lehetőség a gondolkodásra.A háborúban egy éles eszű,a stressz helyzeteket jól kezelő ember aranyat érhet.

ja vagy épp a halálba küldhet..

Minden esetre azért tegyünk különbséget aközött, hogy ki mit kozcáztat! Mert mindenki a magáéval...kockáztasson. Mert hát könnyű egy \"vezírnek\" azt kockáztatni, ami nem az ővé, hanem egy nemzeté és ha belebukik, akkor sem a saját zsebén fogja megérezni. Pont az a nagy probléma, hogy nincs valós felelősségvállalás a politikusok döntései mögött! Ha viszont egy rossz döntésének következtében az ő személyes vagyona, élete megy rá elsőnek, akkor én is jobban bíznék abban, hogy iparkodik úgy kockáztatni, hogy jól járjunk vele.

De azok akik kockáztatnak, meg vannak győződve arról, hogy amit tesznek vagy hasznot hoz vagy kudarcot, ha hasznot talán többet kockáztat, de ha elbukik ( mint például egy kártya-partin ) akkor könnyen, alkoholista vagy öngyilkos sorba esik.A kockáztatás olyan mint, hogy ha azt képzelnéd, hogy most veled van Isten és biztosan segít. De a háborúban szerintem a kockáztatás is máshogy érthető mert ott a bátorság, vagy a gyávaság a szinonimája vagy az ellentettje.Aki bátor az egy érdemrenddel a mellkasán, és jó esetben egy végtag elvesztésével fogadja a gratulációkat, persze lehet, hogy éppen megúszta...ha nem tennél éles helyzetben ilyet, s társaidnak kell a lelkiismereted örökké üldözni fog.

De a szóban forgó katona a SAJÁT lábát kockáztatja, nem a bajtársáét, nem igaz?

Igen a sajátját, de ha ő nem tesz semmit akkor a társáé fog elveszni, ha a társa sem csinál semmit akkor mindketten oda vesznek, ha egyik sem akkor meg fejvesztve futnak....és a civilek kapnak.

Semmi de. Ugyanis nem az van, hogy a katona kockáztat és ha nem jött össze, akkor a másik lába bánja. A politikában pedig így fest a dolog.

A katona nem foglalkozhat politikával, nincs rá ideje..
Az meg, hogy parázzon az aknán.... Akkor tuti meghal.. Vagy figyel és van esélye vagy meghal.. Ez sztem nem a kockáztatás témakör;)

A politikai szálból szépen áttértünk a háborúra.A két helyzet azért teljesen más.

Kockáztatni ott valóban nem a katona dolga. Hanem a parancsnoké! (A katona lábával. )

tudod, a pék süti a kenyeret, néha megégeti magát...
A katona véghezviszi azt, amit a politika nem tudott, néha meghal....

A pék süti a kenyeret és nem az inas égeti meg magát! A katona pedig mindig csak azt teszi, amire a politika utasítja.

ezt rosszul tudod.. ha azt tenné akkor 89-ben a honvédség kimegy tankkal az utcára..
De nemrég volt szerencsém egy vezérőrnagy ismerősömmel beszélnem, aki akkor jeklen volt az egyik parancsnokiban..
asszem igy fogalmazott: \"Azt mondták, vigyünk tankokat is. Mi pedig teljes felszerelésben vártunk, és a parancs ellenére se mozdult senki. Hivatkozhatott volna rádiótechnikai hibára az egész ezred? (itt mosolygott)
Nem mentünk, mert nem akartunk. Ott helyben lelőhettek volna minket. Hála istennek Göncz papának több esze volt...\"

Na látod, ő kockáztatott! Meg azt is látod, ki adja az utasítást.