Hajcihő írta:


Hmm... Ugyanazt gondolom én is az életről mint amit véghezvittél. Sokan, a nagy tudású emberek között begyepesednek, és a szakirányukban megfeledkezve bezárkózva élik le magányos életüket... Ez is a másik véglet, amikor az ember nem használja ki az elismeréseket, pénzt, nem használja ki hogy színes, sokrétű hobbikat űzhetne, sok szép helyen, jó társaságban, barátokkal, akikkel szeret lenni. Aki viszont kihasználja mindezt, az elér mindent ami az életnek nevezett körforgás nyújthat, és lesz ami lesz az élet után,és lesz ami lesz utána, az is egy kihívás lesz, nyugodtan áll elébe.

portillo írta:


Nos, hogy véghez vittem-e azt nem tudom, hogy törekedtem rá, az biztos, és most is azt teszem. Egyes szakirányokba elmenni szükséges, azonban ez nem jelentheti azt, hogy más dolgok iránt ne érdeklődhetne kellő átéléssel az ember.
A magányosság oka inkább szocializációs, mintsem intellektuális probléma. Persze néha igencsak jó egyedül lenni a világgal, és távol az emberektől, ez azonban nem magányosság, hanem - időleges - félrevonulás, ami kell is a feltöltődéshez, pl. Washington állam vadonjaiban, vagy - mondjuk - a Bahamák egy szigetén, néhány napig, hétig. (De ugyanilyen jó ám erre a Bakony erdeje, vagy a Körösök nádasvilága is, stb.)

Az élet utáni dolgok mikéntje sosem izgatott, ebből a szempontból éppen annyira pragmatikus vagyok, mint a japánok, következésképpen ezt az - egyetlen - életet kell a lehető legjobban kihasználni, mert ez egy olyan harc, ahol lehetőleg a legtöbb csatát meg kell nyerjük, ha már előre tudjuk, hogy a háborút garantáltan elveszítjük.
A háború jövendőbeli megnyerésének a hite pedig azoknak való, akik képtelenek a csatáik többségét megnyerni.
Nos én nyertese vagyok az élet csatáinak, így aztán nem igazán zavar (csak pokolian dühít) az a tudat, hogy vesztes háborút vívok.

Hajcihő írta:


Erről a japán felfogásról nem is hallottam, de nagyon tettszik. A csaták nem mások, mint belső küzdelem, mit csináljunk, adjuk fel, ne adjuk fel, stb... Örök küzdelem, mindenki megvívja a saját küzdelmét, és minden belül dől el. A racionális oldal harcol a mindenkori kény és kedv ellen.

Azt viszont nem értem miért pokolian dűhít egy olyan gondolat, amely megváltoztathatatlan, a sikeres ember is meglátja saját korlátait, hogy nem képes ellenállni a természet törvényeinek. Ezután a célszerű felhagyni ezekkel a gondolatokkal, mert pozitív tényezőket egyáltalán nem hordoz, ergó okos ember nem fog ezek után a halálról gondolkozni, mert tudja hogy csak kínozná magát.

Nem akarom járatni az ujjam,de ez nem valami tüzérség.

portillo írta:


Azért az tegyük hozzá, hogy a japán Sintoista felfogás kicsit többet takar Hajcihő felfogásánál!

A japán sintoista felfogásnál sokkal jobb a 10 cm-es Type 7 tábori ágyú. Jó kis Krupp licensz volt. Ki szereti?

Én inkább a 10 cm-es Type 92-es ágyút illetve a 15 cm-es Type 96-os tarackágyút preferálom.

Többször is rendesen befűtöttek a japánok az 1. tengerészgyalogos-hadosztálynak Guadalcanal-on, ezekkel a fegyverekkel. Pl.: a Henderson repülőtér bombázásakor.

portillo írta:


Miért dühít? Mert élni jó. Különben is, hogy képzeli a világ, hogy el lehet nélkülem? és mekkora marhaság a halál intézménye, legalább is velem szemben? De ennek ellenére, nem foglalkozom vele, bármennyire is paradoxonnak tűnik. Az a filozófiám, hogy \"carpe diem\". Ennek ellenére jusse teccik, hogy nem feltétlenül van holnap.

PM-kel is meg tudjátok ezt beszélni...

Bazooka Joe írta:
Az mi?Nem inkább fordítva,és akkor,Mp=Military Police,ha valaki nem tudná.

koi írta:


A PM a magánüzenetet jelenti:laugh:

+MaschinePistole=MP

MP = Maradjatok P*csátokon! Ezt is jelentheti nem?



Ez nem célzás akart lenni, csak egy rövidítés.

HunBütyök írta:
Nananana!Azért itt vannak olyanok is,akik nem szeretik a ronda beszédet.

Bütyinek elnézzük:)