A Német Kézigránátok
A Németeknél két fajta kézigránát létezett: a Stielgrenate (nyeles kézigránát), és az Eiergrenate (tojásgránát).
A gránátok vékony fémborítással rendelkeztek, és főleg a robbanás erejével, nem pedig a burkolat repeszeivel fejtették ki romboló hatásukat.
A nyeles kézigránátnak két típusa volt: az 1924-es és a hosszabb 1939-es mintájú.
Nyelének köszönhetően messzebbre és pontosabban lehetett dobni.
Kibiztosítása után 4-5 mp-nyi idő állt a katonák rendelkezésére az eldobáshoz.
A II. Világháború kézigránát dobási rekordját egy SS katona tartotta 77 m-rel.
A nyeles kézigránátot még képesek voltak hatásnovelő burkolattal ellátni.
A nyeles gránátokat egymásba is lehetett szerelni ez volt a Gebalteladung amit nagyon jól lehetett alkalmazni harckocsik lánctalpai ellen.
De ki lehetett cserélni a késleltetett gyújtóikat pillanatgyújtókra is arra az esetre, ha a hátrahagyott gránátokhoz esetlegesen az előretörő ellenség hozzáérne.
A tojásgránátok a nyeles gránátoknál kisebbek és gyengébb hatásfokúak voltak.
Az Eierhandgrenate 39es-ben lévő 0,35 kg-os robbanóanyag 13 m-en belül volt hatásos.
A tojásgránátok egyetlen harcászati előnye az volt a nyeles gránátokkal szemben, hogy felülről illetve alulról is lehetett őket dobni.<br><br>Szerkesztette: Bazooka Joe, Időpont: 2008-12-04 19:51
