Bazooka Joe írta:


Nagy kedvencem a Corsair, és nem csak a \"lüke\" formája miatt, hanem a harcértéke okán is.
A formája (sirályszárny) azért lett ilyen, hogy a hatalmas légcsavarja ellenére ne kelljen túlzottan hosszú futószárakat alkalmazni hozzá. Ugyanakkor ez lényegesen megnövelte a repülésbiztonságát (stabilitás), de az irányíthatóságát és a fordulékonyságát is.
Már eredetileg repülőgép-hordozós vadászgépnek tervezték, de eleinte nem vált be, mert a leszálláskor, a rendkívül hosszú géporr miatt, a pilóták nem látták a leszállópályát, és sorozatos balesetek következtek be miatta.
Ekkor az USA átadta a tengerészgyalogságnak, és szárazföldi állomású gépként használták.
Ugyanakkor a briteknek is juttattak a gépekből, akik továbbra sem mondtak le a gépek tengerészeti alkalmazásáról, és kidolgozták a leszállás új módját (egy meghatározott oldalszögből való megközelítést), ami olyannyira bevált, hogy ezt követően az US NAVY is újra alkalmazásba vette, mint hordozó-vadászgépet.

Mindennek ellenére a legnagyobb alkalmazója a Tengerészgyalogság volt, mivel az anyahajók teljes átfegyverzése a típusra - a háborúnak ebben a szakaszában - túlmenően a költségességén, már nem is volt szükséges.

A japánok nagyon \"utálták\", \"fütyülő halálnak\" hívták.
A gép alkalmas volt vadászbombázó, és szárazföldi támogató feladatok ellátására is.

Vadászképességei messze felülmúlták a Zérókat, mind sebességben (típustól függően 670-710 km/h vízszintes sebesség), mind fordulékonyságban, mind fegyverzetben (6 db. 12,7 mm = 50cal géppuska /ami egyébként standard volt az USA vadászgépein), mind páncélvédettségben, mind műszerezettségben, stb.

A gép (a második legnagyobb vadászgép a háborúban, az első a Thunderbolt volt) annyira jó volt, hogy még a háború után is tovább gyártották őket, és utolsó harci bevetésére 1969-ben került sor.
1952-ig gyártották.
(Még egy gép volt, amit a háború után is még gyártottak, ez a Spitfire.)

A tervek a Vought-ban készültek, 1938-ban, a tervezők: Igor Sikorski és Rex Beisel voltak.

Zeki írta:


Elég sokkal. Néhányat pedig én is repültem.

Köszönöm válaszod Hajcihő! Láttam régebben egy színes filmfelvételt, amin egy Corsair éppen napalm bombát dob egy feltételezett japán állásra, az egyik Csendes-óceáni szigetért vívott csatában.

A napalmot nem a Vietnami háborúban használták először? Vagy amit én láttam a filmen az foszfor vagy gyújtóbomba lehetett?

Hajcihő írta:


Váo! Kicsit mesélhetnél róla.

Bazooka Joe írta:


Én úgy tudom, Tokió ellen vetettek be először napalmot.

Igen Hajcihő, mesélj légy szíves!
Én is Tokióra emlékszek, mint a napalm első bevetése. Azt tudom, hogy a második világháború végén már létezett.

Roland írta:


Én is írtam, hogy a Zero - bizonyos határok között - jobban műrepülhető volt, azonban ez - bizony - sebesség és terhelhetőségi korlátot jelentett.
Ezért itt is előkerült az a probléma, ami a két háború között a kétfedelű (biplán) és az egyfedelű (monoplán) vadászgépek hívei között zajlott le.
A kétfedelű vadászgépek kétségkívül fordulékonyabbak voltak, de az egyfedelűek gyorsabbak. Az eredmény az volt, hogy kétfedelűek hiába tudtak egy pillanat alatt a célra fordulni, az egyfedelűek egészen egyszerűen körberohanták őket és győztek.

Nos a Zero-k fordulóharcban kiválóak voltak, de ehhez viszonylag kis fordulósebesség párosult, valamint pompásan tudtak emelkedni, de zuhanórepülésben, éppen mert könnyűek voltak, sokkal lassabbak voltak, min akár a Wildcat, a Hellcat-eről, és a Corsairek-ről, vagy a Lightingekről, meg a Mustangokról nem is beszélve. (Ez utóbbiak műrepülhetősége is felülmúlta - minden vektorban - a Zero-kat.)

A Zero-k a fürgeségüket úgy érték el, hogy nem voltak páncélozva. Bizony alulmotorizáltak voltak. A Motorjuk nem bírta volna el a páncélzat súlyát.

És - bizony - pillanatok alatt porrá lehetett lőni őket, mivel az USA légiereje nem udvariaskodott, és gyújtólövedéket haszált (egy normál, egy gyújtó/nyomjelző/, egy robbanó szalvéban), az pedig tökre elég volt Zeroknak.

Ráadásul a Zerok jobbra sokkal rosszabbul fordultak, éppen a könnyűségük okán, mivel a motorerejüket (a légcsavar forgatónyomatéka) nem lehetett kellőképpen kitrimmelni.
Erre meg az amcsik rájöttek, és fordulóharc esetén jobbra kényszeríteték a Zerokat. Egyébként meg nem mentek bele a fordulóharcba, ez nem lovagi párbaj volt, hanem a sebességfölényüket kihasználva, jellemzően zuhanótámadásból hátulról leszedték őket, aztán sutty, már ott sem voltak.

Tehát megismétlem: A Zerok a korszerű harcászati követelmények tekintetében alulmaradtak.

Hajcihő írta:


Igen, pedig a Japán pilóták rendkívül tehetséges, emberek voltak.

Zeki írta:


Ha lesz rá időm, megteszem.

Addig is, ízelítőnek: Spitfire Mk V, Bf 109 G6, Mustang P-51D, Thunderbolt P-47N, Fi 156 Storch, stb.

És: Még volt módom első- és második világháborús pilótákkal beszélgetnem!
Mi több, modellezni egy első világháborús pilóta tanított, és ő vitt ki először a pesthidekúti reptérre, és - a papám hozzájárulása mellett - vele repültem először (vítorlázógépen)!

Úgy vélem, ez marha nagy mázli!

Roland írta:


Ezt senki nem vonja kétségbe. De a háború végére, már kiképzetlen lelkes ifjoncokat küldtek a vágóhídra. Még ki sem derülhetett, hogy mennyire tehetségesek, és már le is szedték őket.

De jó neked.

Zeki írta:


Igen is, meg nem is!
Jó, mert megtehettem, rossz, mert régen volt.

Zeki írta:


Piszok nagy mázli!

Hát igen, állítólag aki egyszer belekóstol a repülés ízében, nehezen válik meg tőle.

Tudtátok, hogy a 2. Világháború után Izrael légiereje módosított Messerschmitt Bf 109G-14-eseket állított hadrendbe,?