Hajcihő írta:



Ez igaz. A stratégiai bombázók terén hiányosságok voltak, ezért fejlesztették ki a He 177-et. Sok gondot okozott a motorjai. De a fejlesztők nem elégedtek meg azzal, hogy csak stratégiai bombázásokat hajtson végre, hanem hogy a Ju-87 Stuka mellett legyen még egy, hasonó, vagy talán még jobb képességű zuhanóbombázó. Ezzel csakugyan elhúzták a gyártás időpontját (tesztek, kifejlszetések, stb. Ráadásul több, mint 50 pilóta (talán 56) halált lelte a tesztrepüléseken)

Hát én azért a He 177-et és a Ju 87-et nem említeném egy súlycsoportban! Párhuzamot sem lehet vonni a kettő között!

Hajcihő írta:


Az elbizakodottság és gőg helyett inkább a támadó jellegű stratégiát írnám...

cserpakszabi írta:


Nos ezt a bombázót egy 1936-os tender alapján tervezték, azzal a korban elterjedt nézettel, hogyha gyorsabb, moint a vadászgépek, akkor vadászkíséretre sincs szüksége.
Az első prototípus 1939 novemberében szállt fel, és az egész háború alatt folyamatosan fejlesztették, de se az aerodinamikai, se a motorhibáit se a statikai hibáit nem tudták megoldani.
Alapjaiban egy jó ötlet volt, de kivitelezhetetlen a kor eszközeivel, és a háború nyomása alatt.
Ugyanakkor soha nem fektettek rá kellő hangsúlyt, mert a politikai elképzelésekben sosem szerepelt a stratégiai bombázás szükségessége megfelelő prioritással.
Ugyanakkor jellemző a német hadvezetés szűklátókörűségére, hogy ezt a rendkívül magas kísérleti igényű nehézbombázót erőltették, ahelyett, hogy főbb elemei felhasználásával egy \"szokványos\" négymotoros bombázót építettek volna.
A két motorgondolának az a gyakorlati hátránya is megvolt, hogy egy - bármilyen okból - előálló motorhiba esetén a gép azonnal egy teljes oldali motorját veszítette el, és repképtelenné vált.
A megfelelő tűzfalak hiányában a pilóták gyűlölték ezt a speciális gőzhűtésű gépet, amin soha nem tudták megoldani a motorok túlmelegedését, és az üzemanyagvezetékek, vagy olajvezetékek szigetelését, aminek következtében a gépek rendre kigyulladtak. Nem véletlenül nevezték őket \"Lángoló koporsónak\"

A gép aerodinamikai tulajdonságai is rosszak voltak, hajlamos volt a lecsúszásra és irányíthatalanságra.

A gépet Fowler féklapokkal látták el, amik - elméletben - jó zuhanóbombázó tulajdonságokat biztosítottak a gépnek, azonban a méretei miatt keletkező hatalmas légerők a féklapok torzulásához és így működésképtelenségéhez vezettek, ami szintén a gépek megsemmisülését okozta.
A német hadvezetés mégis kénytelen volt ragaszkodni a zuhanóbombázó (itt inkább merülőbombázó) funkcióhoz (max. 60 fokos merülési szögben), mivel nem rendelkeztek olyan nagypontosságú bombacélzó készülékekkel, mint amilyen a szövetségesek Norden bombacélzó analóg számítógépe volt, és így a bombavetések horizontális repülésből nem voltak kellő pontosságúak.
Ez volt az egyik oka annak, hogy fel sem vetődött bennük, hogy ilyen támadásokkal kellő stratégiai eredményeket tudjanak elérni. A háború előtt Udet bizonyította a számukra, hogy a legeredményesebb bombázási módszer a zuhanóbombázás. Ebben igaza is volt, a kor bombacélzó berendezéseinek fejletlensége ismeretében.
Mire pedig ráeszméltek arra, hogy a szövetségeseknek van valami olyan eszközrendszerük, ami alkalmassá teszi a stratégiai légierejüket az elfogadható pontosságú területbombázásra, addigra már nem maradt idejük megfelelő bombacélzó rendszer kialakítására.

Ennek a gépnek a sorsa is rámutat arra a szűklátókörű
stratégiai gondolkodásra ami a Reichet jellemezte.
Minden valószínűség szerint, ha a náci pártban és Hitlerben nincs meg a mindenek felett álló propagandaigény az azonnali sikerek hajszolására, és kellő türelemmel, és előrelátással hagyja a tudományos fejlesztéseket - józan stratégia mentén - a hadsereg és a légierő fejlesztésében érvényesülni, akkor nem időleges eredményeket ért volna el a hadicéljai tekintetében, hanem folyamatos erőfölénnyel képes lett volna az eredményeik biztosítására, megtartására.
Persze, ha rendelkezett volna a bölcsességgel, politikai rendszere pedig a józansággal, akkor háborút sem indított volna, vagy, ha igen, akkor józan és méltányolható politikai célok mentén, amely nem terjedt volna túl Versailles megalapozott revízióján.
De sem az ember, sem a kor, sem a közgondolkodás, sem a XIX-ik századból feltörekvő \"népboldogító\", egyben kirekesztő eszmék elburjánzása nem tette ezt lehetővé.

Ám ez már a korszak politikai áramlatainak az elemzése. Pusztán azért érintettem a témát, hogy érthetően beágyazzam ennek a gépnek a sorsát kora és társadalma szövetébe, érthetővé téve sikertelensége - determinált - okát.

Nekem kinézetre akkor is az I-153 jön be jobban. Lehet nem volt olyan jó repülőgép de olyan kis kedves jószágnak tűnik.

Kamikaze írta:


A tiédet követő elemzésben érintettem, hogy miért ragaszkodtak a zuhanóbombázó funkciójához.
Egyébként nem tudták alkalmassá tenni rá.
A Ju 87-es egy kiforrott konstrukció volt.

Kamikaze írta:


Nos pontosan ez a támadó jellegű stratégia volt a politikai elbizakodottság és gőg következménye.
Azt hinni másokról, hogy alsóbbrendűek nálunk, és képtelenek lesznek megoldást találni velünk szemben, olyan mértékű fanatikus ostobaságról vall, hogy az már önmagában is elképesztő.
A bizonyíték arra, hogy igazam van, a második világháború eredménye.

HunBütyök írta:


Mi több, még dorombol is!

Hajcihő írta:


Erre a gépre mondták az orosz pilóták, hogy vigyáuni kell vele, mert ha túl szűken fordulsz, lelövöd a vezérsíkjaidat

HunBütyök írta:


Tényleg helyes darab. Nehéz lehetett vezetni? Innen elég könnyen kormányozhatónak tűnik.

Nem volt könnyü. Komoly fizikai erő kellett hozzá és mivel rövid törzse volt ezért a stabilitásával is voltak problémák. Ezzel együtt is magassági világrekordot repültek vele a harmincas években, egy Kokinaki nevű repülőgépvezető, dugattyús motoros repülőgéppel tán máig sem döntötték meg.

Egyébként a háború alatt, de valószínűleg a mai napig MINDEN katonai repülőgéppel voltak és vannak problémák. Első a teljesítmény, a többi utána jön

Gipszj írta:


Teljesen igazad van. A repülésbiztonság mindezekhez képest sokadlagos szempont volt.

Gipszj írta:


Így igaz. Ekkor még nem voltak elevonok, amelyek megkönnyítették volna a kormányzást, ráadásul a vadászgépek a 30-as évek elejének a gyorsasági versenygépeit \"másolták\", ezek a rövidtörzsű gépek az Laird Super Solution (1931), míg a monoplán változatok a Bee Bee Super Sportster (1932) \"gyerekei\" voltak.
Ezért aztán cefet gyorsan repültek, de kb. úgy, mint egy balta.
A koncepciójuk annyi volt, hogy minél kisebb törzset építsenek egy minél nagyobb csillagmotor köré.

Igen, igazad van!