HunBütyök írta:
Mivel eléggé szétoffoltuk a Ki vagy mi van a képen, csak német legyen topicot, itt folytatjuk.
Igen, ismerem a MAC 24/29-est. Az nagyon jó golyószóró volt, a németek is imádták. Azt hittem repülőgépen is bevált az ezen alapuló fegyver.
Mondjuk nem értm, miért nem a Reibel Mle 31-et rakták inkább repülőgépre a franciák? Az harckocsigéppuskaként bevéált és \"Balle D\"-vel még páncélt is törte. Ez is 7,5X54-es francia szabványt használt de kiváló volt. Vagy bár harckocsin igencsak bevált, repülőn ez sem vált volna be?
No akkor pontosítsunk: MAC 24/29-es nem golyószóró, hanem könnyűgéppuska volt, és ebből fejlesztették ki egy 1931-es tender alapján a MAC 1934-es repülőgéppuskát.
Az előbbi - felhasználási módjából következően - egy más fejlesztési utat járt be, mint az utóbbi. Ezért aztán az előbbi igencsak alkalmas volt szárazföldi támogató feladatok ellátására, és még - bár korlátozottan - de páncéltörő feladatokra is.
Ez utóbbi azért nem volt eredményes a repülőgépek leküzdésére, mert a repülőgépek szerkezeti felépítése az acélmagvas páncéltörő lőszerrel szemben másként viselkedik, azaz egészen egyszerűen a páncéltörő lőszer simán áthalad a szerkezeten, és nem okoz benne rombolást, hanem csak egy kis lyukat hagy hátra, ami a szerkezetet nem gyengíti meg.
Az acélmagvas lőszer páncéltörő feladatú felhasználásához nagy torkolati sebesség szükséges, éppen azért, hogy a páncélzatot átüthesse. Ugyanakkor a célpont sebessége az eredményesség szempontjából, harckocsik esetében elhanyagolható, azaz a tűzcsapás alatt egy célpontra irányzott lövedékek össztömege kellően nagy ahhoz, hogy azok képesek legyenek a célt átütni, és jelentős repeszrombolást legyenek képesek a jármű küzdőterében okozni.
Ugyanez a repülőgépeknél úgy jelenik meg, hogy a tűzcsapás lövedékeinek össztömege a céltárgy nagy sebessége következtében eloszlik annak felületén, és - mert nem küzdőtér rombolással kell a hatását kifejtenie - a lőszer gyakorlati károkozás nélkül áthalad a céltárgy szerkezetén.
Természetesen, ha netalán olyan berendezést talál el, vagy, ha a pilótát sebzi, akkor eredményes, ez azonban - mert véletlenszerű esemény - nem elégséges a rendszerszerű eredményességre, azaz a hordozóeszköz harci alkalmazása ezzel a fegyverrel nem volt kielégítő.
Természetesen, ha pl. a Morane-Saulinerekbe - mondjuk - 8 szárnygéppuskát tudtak volna beépíteni, akkor az optimális céltávolságban jelentősen megnőtt volna a tűzcsapás rombolóereje, azonban a fegyver ilyen felhasználását - kísérletek sorozata után - a német haderő sem javasolta (bár keresték a nyolc szárnygéppuskás változat kialakításának a lehetőségét a Bf 109-hez), mivel a fegyver igen jó mutatókkal bírt az elakadások kis számával, azonban egyrészt a nagy fűtésigénye (és az ehhez szükséges berendezések viszonylagosan nagy súlya és bonyolult volta), valamint a még így sem meggyőző tűzerő okán, végül is elvetették az alkalmazását.