Gyerekek!
Senki ne nyomjon le senkit.
Tőlem aztán 5000 könyvet is olvashat valaki egy témáról, és 900 múzeumban is lehet, vagy nem, ez nem változtat azon, hogy vagy van tudásanyaga a dologról, vagy nincs.
Ha van hurrá, ha nincs, kiderül.
Én szégyenkezve bevallom, hogy eszem ágában sem volt soha egy, az egyben befalni egy rahedli szakkönyvet, mert egyrészt az isten ideje sem elég rá, másrészt pedig teljesen felesleges.
A kutatási munkákhoz ugyanis teljesen elég, ha az ember fia tudja, hogy a témákban hol találhat autentikus adatokat, és - amikor szüksége van rá - előveszi.
A megalapozott szakmai vélemény megalkotásához ugyanis az ismeretek jó felhasználási technikáira van szükség, és nem arra, hogy a lexikális ismereteink elborítsanak és alátemetődjön a tényleges szakmai érték.
A - memorizálható módon - elolvasható könyvek mennyisége tekintetében van némi tapasztalatom.
Én tudok gyorsolvasni, mert van benne rutinom. Így egy átlagos méretű könyvnek kb. 100 oldalát tudom elolvasni óránként, ha nincs benne olyan képi, grafikai, statisztikai, szakrajzi anyag, ami igencsak gondos áttanulmányozást igényel, hogy meg is értsem, amit ábrázol.
Tegyük föl, hogy napi négy órát szánok olvasásra (boldogult diák koromban muszáj is volt), ekkor - elvileg - napi 400 oldalt tudtam magamévá tenni, úgy, hogy meg is ragadt bennem (már, ha mint említettem, nem volt benne memorizálandó képi anyag.)
Ez azt jelentette, hogy naponta - átlag - egy könyvet be tudtam falni.
Ez ismét csak elvileg - évi - 365 könyv.
No de sem elmebeteg nem voltam (remélem, ma sem vagyok:laugh: ) így aztán ezt a mennyiséget soha nem érte el az olvasási mániám, így aztán - heti átlagban - max. két-három könyvön tettem magam túl.
Ugyanakkor a mazochizmus is távol állt tőlem, így aztán ezeknek a könyveknek egy része szépirodalom, krimi és egyéb \"marhaság\" is volt, továbbá volt - nem egy - olyan könyv, amit élvezetből újraolvastam.
Mindebből kitűnik, hogy legvadabb könyvolvasási időszakomban sem olvastam el többet mint évi - olyan 100-120 könyvet, ami - valljuk be - igencsak tekintélyes mennyiség.
Emellett - főként szakvizsgák, zh-k és egyéb szörnyűségek előtt, kénytelen kelletlen belevetettem magam a jegyzetekbe, így aztán, ebben az időszakban - jó közelítéssel - kb évi 150 könyvnyi oldalt tettem magamévá. Nem állíthatom, hogy nem láttam lilát tőle. Merthogy láttam, és azt hittem, hogy a fejemben két méhkas van, amik folyamatosan balhéznak egymással.
Namármost. LRDG kollégánk - mint írjátok - 14 éves.
Tegyük föl, hogy minden egyéb kötelezettségét elhanyagolta az elmúlt - uszkve - négy évben, így aztán a legcsekélyebb figyelmet sem fordította az iskolai humán-, és reál tanulmányaira, mi több tornából is felmenttette magát, és az énekórákon sem kellett - végzetes és gyógyíthatatlan botfülűség okán - résztvennie, így kellő ideje szabadult fel arra, hogy extrém könyvolvasási mániáit kiélje. Ezt meghaladóan, számítógép közelébe se ment, egy percet nem rúgta a bőrt a haverokkal, de még csak bringázni, vagy korcsolyázni, stb. se ment soha, szánkózásról már ne is beszéljünk, a játékkatonákkal folytatott háborúkról is öntudatosan lemondott (mit neki G.I. Joe), az étkezésre, alvásra, és egyéb testi szükségleteire fordított időt is a minimumra redukálta.
Így aztán kellő ideje maradt évi 125 speciális irányultságú szakkönyv teljes értékű befogadására.
Persze, ha ő egy rainman, akkor ez megtörténhetett, vagy, ha egy ET.
A gond csupán az, hogy - mint írja - a nyári szünetekben veszett múzeumlátogatásokban tört ki (erre majd külön kitérek), így - legkevesebb - két hónapon keresztül esélye sem volt arra, hogy olvasással töltse az idejét, egyrészt, mert éppen mást csinált, másrészt pedig azért sem, mert a két hónapra eső 10-11 könyvet - feltehetően - nem hurcolta magával.
Felmerül itt még az is, hogy ezt az elhatalmasodott szenvedélyét a szülei mennyire tolerálták, vagy - mint alappal feltételezem - hány atyai és anyai pofonnal, valamint egyéb szankciókkal honorálták.
Mindezek együttvéve - már így is - kétségessé teszik azt az állítását, hogy olyan intenzíven, és értékelhetően elmerülhetett volna egyetlen szűk szakterület elsajátításában, amely 500 szakkönyv érdemi befogadásában kulminált.
És akkor még egy - igencsak lényegi - kizáró tényező.
Kis kollégánk 14 éves. Egyszerű számtani alapművelettel kiszámítható, hogy amikor - állítása szerint - belevetette magát a szakirodalom mértéktelen befogadása élvezetébe, akkor nagyjából éppen betöltötte a 10. életévét.
Ez azt a problémát veti fel, hogy - a pszichológia tudománya mai állása szerint - nem rendelkezhetett olyan intellektuális készségekkel, és képességekkel, amelyek akár a köznapi alapfogalmak olyan szintű megértésére tették volna őt alkalmassá, amelyek egy szakmai irányú mű összekötőszövegei értelmezéseit tették volna lehetővé, nem beszélve a szakkifejezések megértéséről.
És itt visszafordulok az iskolai tanulmányok kérdéséhez: Ha valaki nem sajátítja el az elemi fogalmakat az egyes reál és humán szaktárgyakból, akkor az a valaki az interdiszciplináris (tudományközi) ismeretek teljes hiánya okán, egészen égyszerűen képtelen befogadni egy szakirányú munka tartalmát.
Következik ebből, hogy esély sincs arra, hogy kis kollégánk oly mértékű tudás birtokában legyen, mint amit itt nyilatkozott.
Ami pedig a múzeumlátogatások mennyiségét, és minőségét illeti, nos egy múzeum alapos látogatásához sokszor napokra van szükség, és - lehetőség szerint, már, ha valaki el kíván mélyülni a tárgyban - konzultációkat kell folytatni a múzeum történészeivel. Úgy vélem, hogy erre se igen volt lehetősége LRDG-nek, mondjuk azért, mert ahhoz igencsak jól kellene bírnia az angol nyelvet, kiemelten benne pedig a szakkifejezéseket, ráadásul olyan személyzettel kellett volna találkoznia, akik különös elkötelezettséget éreztek volna arra, hogy alapfogalmi szinten konzultáljanak egy lelkes ifjonccal, majd őt - feltornázva ismereteit egy szakkutató nívójára - oly mértékben lássanak el szakmai információkkal, amely predesztinálhassa arra, hogy elmélyült szakmai ismereteit, megkérdőjelezhetetlenül hozza a tudomásunkra.
Nos ebben azért - de csak egy kicsit - kételkedem.
Van egy másik ok is, ami miatt LRDG állításainak megalapozottságát nem igazán tartom autentikusnak.
Kétségkívül igaz, hogy az USA-ban és Kanadában egyaránt elképesztő mennyiségű, kiváló múzeum van, amelyik a II. vh. hadieszközeit mutatja be, ezek azonban - lévén, hogy az ikerkontinens északi fele cefetül nagy - magyar szemmel nézve, de ténylegesen is, cefet nagy távolságban vannak egymástól.
Következik ebből, hogy a meglátogatásukhoz - még ha A-ból B-be azonnal látogat is el valaki, igencsak sok időt kell utazással töltenie, így aztán korlátozott ideje marad a múzeum tárgyai elmélyült tanulmányozására..
Mindebből a következtetésem az - ha már a deduktív logika a mániám, amit itt szépen le is vezettem, extrapolálva LRDG állításaira -, hogy az általa nyilatkozottakban van némi túlzás, így jó volna, ha revideálná a nyilatkozatát, és azt a valóság szintjére redukálná.
Természetesen nem vitatom el tőle, elkötelezett lelkesedését, sőt még - a lehetőségek szintjén - az adott tárgyban sokunkat meghaladó ismereteit sem, mi több bátorítom arra, hogy - egykor - ő legyen az adott téma első számú szaktekintélye, mert mindez igencsak méltánylandó törekvés.
Azonban - alappal - úgy vélem, hogy momentán nem tart itt.
Ugyanakkor nem kell ám őt bántani, mert - egyrészt - életkori sajátosság, hogy valaki, valamely dologban az élre kívánja magát pozicionálni, másrészt pedig ez alapot nyújt a számára ahhoz, hogy egyszer valóban ott lehessen.
Tehát - ugyan joggal kezeljük fenntartásokkal - kijelentésének mértékét, azonban ez nem jelenti azt, hogy ismeretei ne lennének - a lehetőségek határain belül - elmélyültek.
Kezeljük hát tudással bíró, bár azért kritizálható partnerként. Oly mindegy hány éves.
Ez pedig így a helyes, és a magam részéről támogatom is, pedig a mindenttudók bolondokházában éppen az én királyi babérjaimra tör!

<br><br>Szerkesztette: Hajcihő, Időpont: 2010-09-15 14:45