Itt a La-5 és La-7 módosított cikkének szövege:
A Lakovcsin LaGG-3 használható vadászrepülőgép volt, s bár könnyűfém ötvözet helyett fából és delta lemezből (korabeli műanyag szerűség) készült, a legszerényebb teljesítményt nyújtotta az újonnan gyártott harci repülőgépek közül, amelyekkel a Szovjet Katonai Csapatlégvédelmi Erők megállítani szándékoztak a német támadókat. A továbbfejlesztéskor, 1941 folyamán, a Lavocskin tervezőiroda egy LaGG-3 gépet átalakított M-82A (1330 LE névleges, 1700LE maximális) csillagmotoros változatra. Az alig kisebb légellenállás mellett (mintegy 1%) a sebesség 570km/h-ról 600 km/h-ra (6200m magasságon) emelkedett, és főleg a gép repülési tulajdonságai javultak. A folyadékhűtésű motorral épített vadászrepülőgépek helyett a gyártást 1942 májusától átállították az új, LaGG-5-nek nevezett gépekre. Új repülőgéptörzset terveztek, amelyben két db 20 mm-es gépágyút helyeztek el a motor fölött és a fülketető mögött alacsonyabb lett a törzsgerinc, ami körkörös kilátást eredményezett. A La-5 45 km/h-val nagyobb sebességet ért el mint a Messerschmitt Bf 109G-2, 6000m alatti magasságon. De a német vadászrepülőgépek emelkedőképessége jobb volt, ezért a fejlesztés a La-5 tömegének csökkentésére irányult. Ez eredményezte a La-5FN változatot, amelynek növelt teljesítményű (FN, 1460LE névleges és 1850LE maximális) motorja, fém főtartójú, könnyebb szárnyai voltak, és így a teljes tömege 170 kg-al kevesebb volt. A La-5FN változatú repülőgépek ezrei vettek részt a kurszki csatában és a Keleti Front óriási ütközeteiben 1943-ban, bizonyítva, hogy a szovjet vadászrepülőgépek nem maradnak el ellenfelei gépei mögött. A La-5 UTI kétkormányos kiképzőgép volt. A további finomítások a nagyobb teljesítményű La-7 változatot eredményezték, csökkentett tömeggel (részben az üzemanyag-mennyiség rovására) és a jóval lecsökkentett légellenállással. A La-7 és La-7U kiképzőváltozatok megtartották a réselt orrsegédszárnnyal épített szárnyakat és a nagy csűrőlapokat, amelyek a Lavocskin vadászrepülőgépeket eredményes vadászrepülőgépekké tették és amiért a legtöbb szovjet pilóta ezt a gépet választotta. A típuscsaládot még a második világháború után is továbbfejlesztették. A szovjet légierő még a háború után sem adott ezekből a szövetségeseinek a csehszlovák és lengyel légierő kivételével.
