Bazooka Joe írta:
Talán mindmáig kényes téma, de azért felvetem...
Csakhogy Hajcihő ne köthessen bele előre leszögezem:
\"A Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bíróságának 1992. március 4-én kelt, és jogerősen kihírdetett C. 1254. sz. ítélete szerint:
... a Budapesti Népbíróság 1946-ban hozott ítélete - amely szerint a magyar SS-hadosztályokban harcoló katonák közül mindenkit háborús bűnösnek minősítettek - törvénysértő volt...\"
Kinek mi a véleménye a (25.) Hunyadi és a (26.) Hungária SS-hadosztályokról, illetve ezeknek a küzdelmeiről?
Na sziasztok, sokáig nem \"kötözködtem\" és most sem fogok.
Ha a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága másként ítélt volna, azt tartottam volna elfogadhatatlannak.
Azonban kevertek kétféle fogalmat.
A háborús bűncselekmény nem feltétlenül katonai bűncselekmény. Katonának sem kell hozzá lenni, hogy elkövesd.
És itt van a kutya elásva.
A katonai parancsmegtagadás az pl. szolgálati bűncselekmény, azaz katonai bűncselekmény.
Ha azonban a katona nem tagadja meg a parancsot, és ezen keresztül pl. civileket gyilkol, az háborús bűncselekmény.
A dolog ott válik nagyon faramucivá, hogy a parancsmegtagadásért háborúban, szinte mindig, azonnali halálbüntetés jár, így aztán a katonákat olyan helyzetbe hozzák, hogy - gyakorlatilag - nincs választási lehetőségük.
Lehet, hogy felismerik, hogy amit elkövetnek az háborús bűncselekmény, és az sem menti fel őket, ha nem ismerik fel, hiszen a törvény ismeretének a hiánya, nem mentesít a felelősségre vonás alól, azonban a kényszerkörülményeket - már, ha demokratikus jogalkalmazásról van szó - enyhítő körülményként kell értékelni.
Ha pedig belegondoltok abba, hogy ki az az eszement hülye, aki vállalja az azonnali kivégzést, mert megtagadta a parancsot, akkor az ilyent lámpással kell keresni, mégpedig jó sokáig.
Kb. annyi ilyent találnátok, mint fehér hollót.
Vagy a csávó momentán öngyilkos akar lenni, és sokkal kényelmesebb, ha nem neki kell vacakolnia az egzekúcióval.
A jogsértő parancs ellen azonban lehet tiltakozni. Ennek ellenére, ha a parancsnok döntést hoz, azt végre kell hajtani.
A katona nem jogász, hogy jogászkodjon, na pláne nem a harctéren.
És van itt még egy körülmény.
A német hadsereg, na pláne az SS alakulatok parancsnoki láncában a parancs elleni tiltakozás - enyhén szólva - kétesélyesen volt beépítve.
Nagyon jól kellett feküdnie annak a parancslánc felsőbb régióiban, aki akár csak a tiltakozást is megengedhette magának, hát még a parancsmegtagadást!
Ez még a demokratikus hadseregek gyakorlatában is egy igencsak kényes és életveszélyes dolog volt.
Ezért aztán én bizony nagyon is kétesélyesnek érzékelek minden olyan ítéletet katonákkal szemben, ahol a katona politikai beállítottságának, elkötelezettségének nem lehetett köze egy háborús bűncselekményre utasító parancs végrehajtásában.
Ez egyfajta 22-es csapdája.
Mondjuk a lágerőrök gyilkosságaival nem tudok mit kezdeni, éppen úgy mint a \"parancstúlteljesítőkkel\" sem, mert ezek meggyőződésből gyilkoltak.
Az ilyen alakulatokban való részvételt ugyanis vagy meggyőződéshez kötötték, vagy büntetésből rendelték el.
Értem ez a német SS alakulatokra.
A Waffen SS az kiemelt kvalitású harci alakulat volt, egyfajta elit.
Harci cselekményekre szervezték.
Szóval ebben a kérdéskörben nem egyszerű igazságosan dönteni.
Amiben nem értek egyet sokatokkal: Azért, mert sem a szövetségesek háborús, sem a kommunisták háború utáni bűncselekményeit nem állították, állítják kellő súllyal bíróság elé, ez még nem ad felmentést az alól, hogy a tengelyhatalmak bűncselekményeit el kell ítélni!
Az én véleményem az, hogy az egyenlőségnek a győztes oldal bűncselekményeire is vonatkozni kellene.
Hogy ez nem így történik, annak történelmi oka van.
Nem lett volna nürnbergi per, ha a szövetséges hatalmak nem tesznek eleget a Szovjetúnió zsarolásának, hogy sem Nürnberg, sem más nemzetközi fórum nem vizsgálhatja a szövetségesek (naná, hogy itt a Szovjetúnió önmagát értette), háborús bűncselekményeit.
Ezt a nürnbergi per elvi passzusában ki is fejtették, kb. azzal a szöveggel (a fene jegyzetelje ki a pontos szövegét), hogy a szövetséges hatalmak oldaláról elkövetett háborús bűncselekmények vizsgálatának hiánya, nem akadálya a tengelyhatalmak bűncselekményei kivizsgálásának és elítélésének.
Mivel pedig a szövetségeseknek is volt vaj a fejükön (bár nem annyi, mint a németeknek és a tengelyhatalmaknak, de azért nem kevés), így roppant könnyen belementek ebbe a kompromisszumba.
Ki mondta, hogy nem opportunisták?
Mindenesetre, nem azt kellene hangsúlyozni, hogy ne bántsák szegény öreg egykori SS katonákat, hiszen volt ám Katyin, meg még sok minden egyéb is a szövetséges oldalon, hanem azt, hogy MINDEN háborús bűncselekményt el kell ítélni, és amennyiben a bűnös él, akkor személyében, ha pedig nem, akkor magát az elkövető hatalmat kell elítélni, megnevezve a bűnösöket.
A cselekményekért pedig a jelenlegi államuknak, mint politikai jogutódnak helyt kell állnia.
Tehát nem az SS-ek és egyéb német, vagy tengelyhatlmi háborús bűnösök felelősségre vonása ellen kellene tiltakozni, holmi hamis egyenlősdi nevében, hanem a szövetséges háborús bűncselekmények felderítését és megbüntetését kellene szorgalmazni, első helyen elhárítva a nürnbergi doktrina akadályát.
Annak az adott politikai konstellációban pozitív szerepe volt legalább az igazság egy részének a kiderítésében, mára azonban - ha a szövetséges erők demokratikus államai valóban demokraták - elhárult a hatalmi, politikai akadálya annak, hogy ne csak tessék-lássék (Oroszország pl. csendesen és kárpótlás nélkül, de bocsánatot kért a lengyelektől Katyinért, tehát már ő sem ragaszkodik túlzottan a nürnbergi doktrinához)), hanem ugyanolyan alapossággal és következetességgel járjanak el a maguk bűnei ügyében is, mint amilyen alapossággal és következetességgel a német bűnösökkel szemben eljártak, és eljárnak.
Valószínű, hogy sokkal kevesebb és kisebb súlyú disznóságra derülne fény, de lenne mit a felszínre hozni.
Ha megtörténne, akkor még muníció se lenne az olyan ostobaságok számára, amelyik összemossa az agresszor, totalitárius, tudatosan jogsértő német kalandorságot, a deffenzív szövetségesek cselekményeivel.
Ma túl sok teret enged ez, az ujjal mutogatásnak.
Ha az igazságot keressük, akkor a valóságot fel kell tárni, és azonos súllyal kell az azonos súlyú cselekményeket elbírálni.
A jog előtt ugyanis mindenki egyenlő. (Vagy kellene legyen.)