Röhm-öt egyébként valóban, személyesen Eicke lőtte le, miután az nem volt hajlandó használni a börtöncellájában hagyott pisztolyt?

Hát igen, olyan keményke voltak, mint az acél. De ez köszönhető annak, hogy az alap Waffen-SS kiképzési módszereken túl, Eicke még jobban ráment az ideológiára, illetve a fizikai kiképzésre. Hallottam olyat is, hogy a katonákat 1-2 hétre elküldték 1-1 koncentrációs táborba \"továbbképzésre\". Ezen azt kell érteni, hogy gyakorolták az erőszak alkalmazását rajtuk. Így, a kiképzés végén teljesen engedelmes és brutális katonákat kaptak.

Azt hiszem a Napola c. filmben van az az idézet, hogy:

\"Az emberek írják a történelmet, de mi csináljuk az embereket.\"

Egy kicsit kell is a brutalitás mert legyünk őszinték a háború nem egy vakáció hanem maga a pokol ezt Hajcihő biztos jobban eltudná mondani és hát oda nem az aranyos kíméletes emberek kellenek hanem a brutális és kíméletlennek.

panzer2 írta:


Semelyik háború sem a lovagiasságról szól. A lovagiasság a kuriózumok sorába tartozik minden háborús konfliktusban. (Azért is emlékezünk rájuk, mert ez az unikum az általános tömegében.)

A háború arról szól, hogy - bármilyen rendelkezésünkre álló - eszközzel mi győzzünk, saját veszteség nélkül. A katona nem meghalni, hanem győzni megy a háborúba. A halál a felvállal(tatot)t kockázat.
A háború etikájában pusztán annyi van benne, hogy az ellenségnek se okozzunk felesleges veszteséget.
Erre a felesleges veszteségre alapvető példa Drezda bombázása, amelynek sem stratégiai, sem pszichológiai szükségszerűsége nem volt, taktikailag sem volt rá semmi szükség.
Ez a támadó fél politikai arroganciája volt. De ugyanilyen arrogancia volt Oradur és Lidice is, hogy csak néhány példát említsek.

A hadvezetéshez nem értő rossz politikai vezetést pedig a saját erőkben elszenvedtetett felesleges veszteség bizonyítja.

Ezért állítható az, hogy a nemzetiszocialista politikai vezetés, élén a Führerrel teljesen alkalmatlan volt a katonai irányításra, mert éppen a legnehezebben pótolható összetevőt, a saját élőerőt pazarolta.
Ez a fajta ga(rá)zdálkodás rámutat a náci ideológia tarthatatlanságára is, amely szerint a társadalmak életképességét a ragadozók és az áldozatok, az erősek és a gyengék harca határozza meg, és nem veszteség az, ha a társadalomból - még a sajátunkéból is - eltűnnek az életképtelenek.
Ennek a definíciónak az alapján a saját katonák veszteségét úgy értékelték, hogy azok nem voltak elég jók az életre, tehát az elvesztésük nem okozott kárt a birodalmi eszme szempontjából.
Ennek következményeképp nem vizsgálták azt, hogy a katonák elhibázott stratégiai és taktikai utasítások következtében kerültek olyan helyzetbe, ahol esélyük sem volt az életbenmaradásra.
A náci katonai vezetés pedig érdemben nem számolt a veszteségek következményeivel, és olyan hadászati és harcászati terveket alakított ki, amelynek egyik - jelentősen - elhibázott eleme az a felfogás volt, hogy a felsőbbrendű német katona minden körülmények között képes leküzdeni az alsóbbrendű ellenséget.

Ennek a felfogásnak ékes bizonyítéka volt Hitler nyilatkozata a háború végén, hogyha a német nép nem volt képes megnyerni a háborút, akkor megérdemli, hogy elpusztuljon.

Megjegyzendő, hogy a Wermacht tisztikara, tábornokainak többsége, természetesen nem értett egyet ezzel az ostoba ideológiai megközelítéssel, azonban Németország parancsuralmi rendszerén belül legfeljebb tompítani volt képes az ideológiai vezetés hatásait, elkerülni nem.

A náci ideológia komplex tarthatatlanságát pedig éppen a katonai veszteségek bizonyították be a legjobban, mivel a társadalom egészét, és a hadsereg iránytását egyaránt gúzsbakötő merev szabályrendszer, a gondolkodás, önálló döntés szabadságát - a harcok folyamán már a hadseregben is megtiltó - ideológiai korlát, ugyan a mozgósításra alkalmas, ámde a győzelem kivívására teljesen alkalmatlan - így a társadalmi támogatottságát is egyre inkább elvesztő - eleve kudarcvezérelt szemlélet és politika volt.

A rigiditás minden társadalmat tönkretesz. Ezt bizonyította a második világháború eredménye is, mert Európa egyik legsokszínűbb, legtoleránsabb kultúrnemzetét tette tönkre a nacionalizmusba süllyedő nemzeti eszme, a császársági önkényuralmat, birodalomépítési mániát elhibázottan megtorló versaillesi szerződés következményeképp felszínre tört nemzeti elégedetlenséget kihasználó, közel azonos pályát bejáró nemzetiszocializmus által.

Ennek az eszmének a termékei voltak azok az SS alakulatok, amelyek - mint a gyakorlat bizonyította - ugyan öntudatuk és harcászati kiképzésük szempontjából kiválóak voltak, de eleve öngyilkosságra szerveződtek, mégha a deklarált szándék nem is ez volt.
Az eredmény azonban igen.

Konklúzióként kimondható, hogy egy elhibázott ideológiai rendszer, a társadalmak önszerveződésének, ethoszának felülírása nem vezethetett másra, mint a már ismert eredményre.
Ez pedig értékes férfiak millióit, és azok elitjét is eleve vágóhídra vezette.<br><br>Szerkesztette: Hajcihő, Időpont: 2010-04-27 13:00

Köszönöm hogy ilyen bőven leírtad.