Zeki írta:
Így van. Elég fontos, amit írtál, ajánlom mindazoknak, akik a jövőben szeretnének történelemmel foglalkozni.
Romulus Agustus a hivatalos neve, mert az -ulus az kicsinyítő képző. Ő az az uralkodó, akit ha vádol az ember a birodalom bukásáért, visszaküldöm a könyvek fölé. Wikipédiát nem ajánlom a témával kapcsolatban.
Igazad van.
Jól hangzik ugyan az Augustustól, Augustusig terjedő ívben felvázolni a Római birodalom létét, de sem az eleje, sem a vége nem igaz.
Mint minden leegyszerűsítés, ez sem a valóságot tükrözi, a Római birodalom kialakulása, és vége sem köthető igazából egyetlen határnaphoz, hacsak 1453. május 29-ét, Konstantinápoly elfoglalását nem tekintjük annak, de még ez sem egyértelmű, hiszen II. Mohamed csak 1461-ben foglalta el a Trapezunti császárságot. Bár innentől meg ő és leszármazottai a keletrómai császárok örökösének vallották és címezték magukat.
Mindez egy évezreddel Augustulus után történt.
Arról meg már ne is essen szó, hogy III. Ivántól kezdve a moszkvai nagyfejedelmek és az orosz cárok fővárosukat, Moszkvát egyfajta harmadik Rómának tekintették, Róma és Konstantinápoly örökösének. Az Oszmán Birodalom és a cári Oroszország egészen a 20. században bekövetkezett bukásukig a Bizánci Birodalom örököseinek vallották magukat.
Nem véletlenül jeleztem Róma jelenkorig tartó hatását a nyugati civilizációra, és ezen keresztül az egész világra.
Az kétségkívül vitathatatlan, hogy a birodalom, mint nagy egység az ókor végére gyakorlatilag észlelhetetlenné vált, nem masíroztak és táboroztak légiók az egykori birodalom területén, szétaprózódott a közigazgatás, de ez sem köthető egyetlen dátumhoz.
Ez éppen annyira nem valóságos, mint ahogy az sem egzakt időpont, hogy a középkor kezdetét, egyben az ókor végét, a milánói ediktumhoz, 313-hoz (a kereszténység elismeréséhez), vagy 476-hoz (a Római birodalom \"bukásához\") kötik.
Ezek a történettudomány mesterséges határvonalai, amelyek nem szolgálnak egyébre, mint egy-egy nagy történelmi időszak - utólagos - behatárolására, hogy a kor vizsgálata ne legyen parttalan, hogy össze lehessen fogni.
Csak a humor kedvéért: 313. egyik kies nyári hajnalán felébredt egy pék, ránézett a svájci karórájára, és felkiáltott: \"Nahát, öt perce véget ért az ókor, akkor a mai naptól már középkori kenyeret sütök!\"
Netán 476-ban egy borongós őszi délutánon, egy kódexmásoló szerzetes (mert ekkor már bőven volt ilyen), eltűnődött: \"No. Idén megbukott a Római birodalom, következésképpen végetért az ókor, akkor mától kezdve a másolt kódexekbe beírom, hogy; kelt a sötét középkor első évében. Mert még a végén azt képzelik rólam, hogy nem tudom, hogy mikor mi is történt. Micsoda malőr lenne, ha leégnék az utókor előtt, hogy ezt sem tudtam!\"
Összegezve, és extrapolálva: Bármely történelmi folyamatnak egy-egy epizódját kiemelni az összefüggéseiből, és azt határkőként megjelölni, kizárólag a történések vizsgálatának a kiinduló, vagy zárópontjaként szabad, nem pedig a valóság határvonalaként, mert ez utóbbi esetben hamis következtetésekre jutunk.
Egy eklatáns példa: Kétségkívül igaz, hogy Hirosima bombázásának napját tekinthetjük az atomenergia hadászati alkalmazása első momentumának, de nem tekinthetjük sem az atomenergia hasznosítása, sem a nukleáris hadászati törekvések első napjának, mivel mindkettő - okszerűen - megelőzte a tényleges alkalmazás első eseményét.
Nem is történhetett másképp, hiszen folyamatok sokasága vezetett el idáig.
Ugyanakkor a kor embere sem így tekintett erre a tragikus eseményre, hanem olyan momentumként kezelte, amely képes volt kierőszakolni a második világháború - újabb milliós emberáldozatok nélküli - lezárását.
Korszakhatárként csak később, a politikusok, és történészek kezdték megjelölni. Az adott pillanatban ezt nem gondolták, definiálták így.