Így történt:
Egyedül vagyunk, senki sincs ki segíthetne. A GWPanther és legénysége, szembe egy T95 és SU-14 várja hogy széttéphessen. Várunk, a T95 nem fog megrettenni. Jönni fog! Néma csendben lapulunk egy bokorban, a feltételezett T95 érkezési útvonalán. Hosszú ideig semmi, egyre feszültebbek vagyunk mintha egy pillanatra megállna az idő. Hazagondolok, a feleségemre Helgára, a gyerekekre Adolfra és Kurtra. A házunkra, a kertre és a régi iskolámra. Boldog békeidők. Egy kidőlő fa zaja húz vissza a valóságba. Ott van, feltűnik a T95. Lassan közeledik felénk a szörnyeteg melynek egyetlen érintésétől is porrá válunk. Nem vesz észre minket, még van időm, ellenőrzöm a pisztolyom. Van benne lőszer, több mint elég. Nem leszek hadifogoly. Már érezni ahogyan remeg a föld a közelgő oriás talpa alatt. Megcélozzuk, érzem a szívem minden dobbanását. Feuer!
Találat, sikerült a lehetetlen! Mozgásképtelen! Kiadom a parancsot: Előre teljes sebességgel! Im Vorfeld auf Hochtouren! Nincs más lehetőség irány az ellenség bázisa. De bekövetkezett a tragédia a SU-14 203mm-es lövedéke közvetlenül mellénk csapódott be. Látom ahogyan a töltő élettelen teste kicsúszik a székből és vére kifolyik a padlólemezre, majd ordít a vezető hogy a rádiós is halott. Szegény még csak 19 éves volt, két hete szolgált a csapatban. Sípol a fülem a robbanástól, szédülök és beszűkült a látásom, nem tudok gondolkodni. A T95 még mozdulatlan és mi szépen áthaladtunk az emelkedőn egyenesen a védelmet nyújtó erdőszélig. Már nem látnak, nem láthatnak minket. Közel az ellenség bázisa, nem állunk meg. Ott a foglalási pont, nincs fedezék, csak a szerencse hogy talán mi gyorsabbak leszünk. Elkezdődik a szélmalomharc az idővel. Foglalunk. A löveget az erdő felé irányíttatom, onnan kell érkeznie a SU-14-nek. Várunk mozdulatlanul és foglalunk. A bázis 50%-on, meg kell lennie! Nagy dörrenés és feltűnik a fák között a SU-14. Mellé! Mellettünk robbant vagy 30 méterrel. Célzás és tűz! Ziel und Feuer! Találat! Egyszerre ordítunk mindannyian a megkönnyebbüléstől. TALÁLAT! MEGSEMMISÜLT! Egyszerre érzek örömet és leírhatatlan fájdalmat ha az elesett bajtársainkra nézek. De még nincs vége, a T95 még ott van valahol és közeledik.
A bázis már 80%-ban a miénk és még mindig sehol a T95. Vajon sikerülhet, vagy az a sorsunk hogy itt égjünk el a roncsok között. Már 90, majd 95%-on a bázis. Ott van! Feltűnik a nagy monstrum a dombtetőn és tüzel! Látom a gyermekkori házunkat ahol felnőttem München mellett, látom anyám és apám amint büszkén integetnek mikor elindultam hogy belépjek a seregbe. Látom a Vezért ahogy büszkén beszél a dicső Német jövőről, az egységes Európáról. Miénk lesz a győzelem! Der Sieg wird unser sein! A gondolataimat megszakítja a mellettünk elsüvítő páncéltörő lövedék szele. Mellé! 100% a bázis a miénk, már vissza sem lövünk a T95-re. Győzelem! Nem itt ér véget a háború, nekünk még nem.
Kicsit unatkoztam a melóhelyen, remélem nem olyan rossz.